About

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saját. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saját. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 23., péntek

GYÉKÉNYBŐL FONT NÉPMESÉK

Hol volt, hol nem volt, történt egyszer Kolozsváron, hogy Orbán Ferenc muzsikus barátom a "Mesemorzsák" lemezéhez készített hangfelvételt Bogdán Zsolt színművésszel a kolozsvári magyar színház egyik próbatermében. Hogy történt, hogy nem, engem is elvitt magával. Ott ültem a nagy sötét és csendes teremben, az apró fény volt az egyetlen kapocs a valósággal. A hangfelvétel elindult, majd párszor újraindult. A markáns hang segített levetíteni egy képzeletbéli vászonra a két kis bórszemökröcske meséjét. Annyira intenzív és csodás volt a kép a fejemben, hogy tudtam, lelkem örömre lel, ha ezt a belső képet megörökítem. A felvétel elkészülte után pár napig rajzoltam. Amire elkészült a lemez, elkészültek a tervrajzok is. Három hónapig fontam a meséket. Természetesen az első kiállítás a "Mesemorzsák" élőmuzsika előadással indult, majd hanglemez kíséretében folytatódott. Azóta már néhány meseapplikáció elkelt, de újak és újak készülnek, hiszen a magyar népmese kincstárában sok mese vár arra, hogy testet öltsön, a gyékény pedig kiváló alapanyaga ezeknek a meséknek.

"Két borsszem ökröcske"
"Az ember a legerősebb"
"Az ember a legerősebb", részlet
"Az ember a legerősebb", részlet
"A szegény ember vagyona"
"Az arany tulipán" 
"Az arany tulipán", részlet
"Az arany tulipán", részlet
"Az arany tulipán", részlet
"A kis kakas gyémánt félkrajcárja" 
"Az aranyszőrű bárány"
"Az aranyszőrű bárány", részlet
"A kerek kő"
"A kerek kő", részlet
"A vénasszony és a halál"
"A vénasszony és a halál",részlet

Szegedi K.Alice Torella

2011. november 29., kedd

Tárulj Világ

"..tárulj világ tárulj elém / tárulj világ és terülj elém..
....egy pontból árad minden ami él / belső hatalom özönlik szét...
.. adj ki mindent és kerülj elém / ölelj világ ne válljunk szét.."
Inspiráció:VHK-Tárulj világ
Fotó: Mihály Zoltán
Modell: Adrienn 
Fotómontázs & Styling & Kalap & Ruha: Torella
Helyszín:Hétkúti Lovaspark, Mór 

2011. augusztus 30., kedd

Street Fashion - Torella and Budapest


 Plusz-size ötletek Budapestre hangolva :-)





A ruhákat Beango gardróbja biztosította ;-)
Fotó: Beango
Stílusterv: Torella




2009. december 25., péntek

Karácsony

2009. november 20., péntek

Benedek Elek meseprojektem első állomása Nagyszeben- Ars Hungarika Fesztívál

Hol volt, hol nem volt, Szeben városában még ma is van egy Magyar Kulturális Iroda amely kulturális táplálékkal viseli gondját a szórványban élő magyar közönségnek.
http://www.szeben.ro/
...És azzal is foglalkoznak, hogy hazacsalogatják a kósza emberkéket.
Így kerültem én is haza
(még ha rövid időre is), és magammal hoztam egy tucat mesét, ígaz gyékénből formáztan:

Kiállítás megnyitó a nagyszebeni bábszínház előcsarnokában zajlott, megnyitó beszédet Guttmann Szabolcs műépítész tartotta, a kiállítás megnyitó program fénypontja viszont a már közismert és sokak által szeretett Orbán Ferenc muzsikus volt.

Benedek Elek néhány meséjét megörökítő Gyékény mesék tárlat tekinthető itt meg (részben):Csali meseAz ember a legerősebb (részlet)Az ember a legerősebb (részlet)Tulipán királyfi (részlet)Tulipán királyfi (részlet)

Még több fotó: http://picasaweb.google.com/ezsazs/TorellaMeseMorzsai#

2009. október 15., csütörtök

Múzeumok Éjszakája az Iparművészeti Múzeumban


Tükör a tükörben..
A re-ruha munkáim így mutatkoztak az Iparművészeti múzeum aulájában
A bemutató az ORG ORG keretén belül zajlott, modellek Budapest Tánciskola diákjai voltak


Bemutatóval párhuzamosan a divattervezők workshop-ot tartottak az újrahasznosítás jegyében.
A következőkben az általam készített néhány kiegészítő látható:




2009. október 11., vasárnap

2009. október 9., péntek

2009. szeptember 29., kedd