About

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: design. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: design. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 23., péntek

GYÉKÉNYBŐL FONT NÉPMESÉK

Hol volt, hol nem volt, történt egyszer Kolozsváron, hogy Orbán Ferenc muzsikus barátom a "Mesemorzsák" lemezéhez készített hangfelvételt Bogdán Zsolt színművésszel a kolozsvári magyar színház egyik próbatermében. Hogy történt, hogy nem, engem is elvitt magával. Ott ültem a nagy sötét és csendes teremben, az apró fény volt az egyetlen kapocs a valósággal. A hangfelvétel elindult, majd párszor újraindult. A markáns hang segített levetíteni egy képzeletbéli vászonra a két kis bórszemökröcske meséjét. Annyira intenzív és csodás volt a kép a fejemben, hogy tudtam, lelkem örömre lel, ha ezt a belső képet megörökítem. A felvétel elkészülte után pár napig rajzoltam. Amire elkészült a lemez, elkészültek a tervrajzok is. Három hónapig fontam a meséket. Természetesen az első kiállítás a "Mesemorzsák" élőmuzsika előadással indult, majd hanglemez kíséretében folytatódott. Azóta már néhány meseapplikáció elkelt, de újak és újak készülnek, hiszen a magyar népmese kincstárában sok mese vár arra, hogy testet öltsön, a gyékény pedig kiváló alapanyaga ezeknek a meséknek.

"Két borsszem ökröcske"
"Az ember a legerősebb"
"Az ember a legerősebb", részlet
"Az ember a legerősebb", részlet
"A szegény ember vagyona"
"Az arany tulipán" 
"Az arany tulipán", részlet
"Az arany tulipán", részlet
"Az arany tulipán", részlet
"A kis kakas gyémánt félkrajcárja" 
"Az aranyszőrű bárány"
"Az aranyszőrű bárány", részlet
"A kerek kő"
"A kerek kő", részlet
"A vénasszony és a halál"
"A vénasszony és a halál",részlet

Szegedi K.Alice Torella

2010. július 14., szerda

Pillangó Art részére

Re-bizsu
volt napszemüveg-lett fülbevaló
Turi-sztikumCsípős mint a paprika


Design, Photo: Torella

2010. május 24., hétfő

British style

...come with me to Liverpool








A legújabb kreációim.
A kalapok megrendelhetők

2010. május 6., csütörtök

Meghívó


Torella Gyékényvilága

A kiállítás Technikai okokból elmarad!

•••

Torella Gyékényvilága

Kiinduló pont.
"Egy elveszni látszó világ, a hagyomány és a mesék találkozásának kiinduló pontja. Ahol még a gyermeki képzelet az úr. Ahol édesanyánk, nagymamánk csöndben az ágyszélére ült, és a falra akasztott furcsa szövésű díszről mesélt. Minden este újabb és újabb mesét, miket mi nem csak hallgattunk, láttunk, hanem át is éltünk. Szereplői és alakítói voltunk a meséknek. Mi a hős."
Sablik Henrik


Plakátot készítette: Rozsnyai Tamás
Fotó: Mihály Zoltán

2010. április 1., csütörtök

"Biciklin ha látnálak....."


világutazók kalapja...
(mostani munkáim egyike, Kalapok 2010-2011 kollekció első darabja)

2009. december 16., szerda

Karácsonyi ajándék

Az én picikéim ;-)
Bemutatom karácsonyi játékaim:


Nagy kedvencem :


Kis karácsony :-)

Zene: "Karácsony Szenvedeje" lemezről



Karácsony, természetesen


Karácsonyi asztal:








2009. november 20., péntek

Benedek Elek meseprojektem első állomása Nagyszeben- Ars Hungarika Fesztívál

Hol volt, hol nem volt, Szeben városában még ma is van egy Magyar Kulturális Iroda amely kulturális táplálékkal viseli gondját a szórványban élő magyar közönségnek.
http://www.szeben.ro/
...És azzal is foglalkoznak, hogy hazacsalogatják a kósza emberkéket.
Így kerültem én is haza
(még ha rövid időre is), és magammal hoztam egy tucat mesét, ígaz gyékénből formáztan:

Kiállítás megnyitó a nagyszebeni bábszínház előcsarnokában zajlott, megnyitó beszédet Guttmann Szabolcs műépítész tartotta, a kiállítás megnyitó program fénypontja viszont a már közismert és sokak által szeretett Orbán Ferenc muzsikus volt.
•
Benedek Elek néhány meséjét megörökítő Gyékény mesék tárlat tekinthető itt meg (részben):Csali meseAz ember a legerősebb (részlet)Az ember a legerősebb (részlet)Tulipán királyfi (részlet)Tulipán királyfi (részlet)

Még több fotó: http://picasaweb.google.com/ezsazs/TorellaMeseMorzsai#

2009. október 20., kedd

Diszlet Tori módra

...és elment a kis tehén legelni Tamáska íróasztalán és találkozott a még kisebb szarvassal....
:D